Sámuel halála. Nábál bolondsága, Abigail okossága

1 Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában. Dávid pedig felkelt, és elment Párán pusztájába. 4Móz 10,12

2 És volt egy ember Máonban, akinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetős ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben éppen juhait nyírta.

3 (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, aki igen eszes és szép termetű asszony volt. A férfi azonban durva és rossz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való volt.) 4Móz 14,24

4 És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

5 Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek őt nevemben békességesen!

6 És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házad népe, és legyen békességben mindened, amid van!

7 Most hallottam, hogy juhaidat nyíratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk őket, és semmijük sem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg Kármelben valának.

8 Kérdezd meg szolgáidat, ők meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Adj kérlek abból, ami kezed közt van, szolgáidnak és a te fiadnak, Dávidnak!

9 Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.

10 Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid, és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, akik elszöknek uraiktól.

11 Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, amelyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók?

12 Akkor megfordulának a Dávid szolgái az ő útjukra, és visszatérének, és mikor megérkezének, értesítették őt mind e beszédek felől.

13 És monda Dávid az ő embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az ő kardját. És felment Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a poggyásznál.

14 Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ő elűzé őket.

15 Azok az emberek pedig igen jók voltak mihozzánk, és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg velük jártunk, mikor a mezőn voltunk.

16 Olyanok voltak reánk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idő alatt, míg velük valánk, mikor a juhokat őriztük.

17 Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ő egész háza ellen, ő pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.

18 Akkor Abigail sietve vőn kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszú szőlőt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.

19 És monda az ő szolgáinak: Menjetek el előttem, ímé, én utánatok megyek. De férjének, Nábálnak nem mondá meg.

20 És történt, hogy amint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek egyik mellékösvényén, ímé, Dávid és az ő emberei lejövének eleibe, és ő összetalálkozék velük.

21 Dávid pedig azt mondotta volt: Bizony hiába őriztem ennek mindenét, amije van a pusztában, hogy semmi híja nem lett mindannak, ami az övé, mert ő a jó helyett rosszal fizet nékem.

22 Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, ami az övé, még egy ebet sem.

23 Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arccal leborula Dávid előtt, és meghajtá magát a földig.

24 És az ő lábaihoz borula, és monda: Óh, uram! Én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait!

25 Kérlek, ne törődjék az én uram, Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert amilyen a neve, olyan ő maga is. Bolond az ő neve, és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, akiket elküldöttél volt.

26 Most pedig, óh, uram! Él az Úr, és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.

27 És most ezt az ajándékot, amelyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, akik az én uram körül forgolódnak!

28 Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét, mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harcait harcolja az én uram, és gonoszság nem találtatik tebenned, a te életedben.

29 És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön, és életed ellen törjön, az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani.

30 És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind aszerint, amint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé, 1Sám 16,1.13

31 akkor, óh, uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal, emlékezzél meg szolgálóleányodról!

32 És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, aki téged ma előmbe küldött!

33 És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

34 Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna előmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem.

35 És átvevé Dávid az ő kezéből, amit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz, lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet!

36 Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé, olyan lakoma volt az ő házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, mert igen megrészegedett. Azért ő semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

37 Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat. És elhala az ő szíve őbenne, és olyanná lőn, mint a kő.

38 És mintegy tíz nap múlva megveré az Úr Nábált, és meghala.

39 És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az ő fejére! És elkülde Dávid, és üzent Abigailnak, hogy elvenné őt feleségéül.

40 Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.

41 Ő pedig felálla, és meghajtotta magát arccal a földre, és monda: Ímé, a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.

42 És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az ő öt szolgálóleánya, akik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az ő felesége lőn.

43 Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelből, és mind a kettő felesége lőn néki. Józs 15,56

44 Saul pedig az ő leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, aki Gallimból való volt. 2Sám 3,14-15; Ésa 10,30