Dávid elveszi Saul dárdáját és vizeskupáját, és ismét megszégyeníti őt azáltal, hogy életét megkíméli

1 És menének a zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében? Zsolt 54,2

2 Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.

3 És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van az úton, Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utánament a pusztába,

4 kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.

5 És felkele Dávid, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fővezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.

6 Akkor szóla Dávid, és monda a hitteus nemzetségéből való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, aki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled. 1Krón 2,16

7 És elméne éjjel Dávid és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküdvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél, Abner pedig és a nép körülötte feküvének.

8 Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet, most azért, hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.

9 Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el őt! Mert Vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!

10 És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harcba megy, és ott vész el!

11 Távoztassa el azért az Úr tőlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizeskorsót, és menjünk el!

12 Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmenének. És senki sem volt, aki látta volna, sem, aki észrevette volna, sem, aki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reájuk.

13 És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, úgy, hogy nagy távolság volt közöttük.

14 És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy így kiáltasz a királynak?

15 Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül odament egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.

16 Nem jó dolog ez, amit cselekedtél. Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, amiért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére. Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizeskorsó, amely fejénél volt?

17 És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram, király!

18 És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van énbennem?

19 Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ő szolgájának szavát! Ha az Úr ingerelt fel téged ellenem, vajha jó illatú volna előtte az áldozat, ha pedig emberek, átkozottak legyenek az Úr előtt, mert kiűznek most engemet, hogy ne részesülhessek az Úrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek!

20 Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az Úr színétől, mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogolymadarat üldöznek a hegyeken.

21 Saul pedig monda: Vétkeztem! Térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt előtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.

22 És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt!

23 Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen.

24 És amennyire drága volt a mai napon a te lelked énelőttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!

25 Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam, Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére.