Dávid elhívása és első felkenetése

1 És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el! Én elküldelek téged a Betlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt.

2 Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszőt! És azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam.

3 És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, akit mondandok néked.

4 És Sámuel megcselekedé, amit az Úr mondott néki, és elment Betlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled?

5 Ő pedig felele: Békességes. Azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra! Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra.

6 Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje.

7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. Jer 17,10; 20,12

8 Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté őt Sámuel előtt. Ő pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa.

9 Elvezeté azután előtte Isai Sammát. Ő pedig monda: Ez sem az, akit az Úr választa.

10 És így elvezeté Isai Sámuel előtt mind a hét fiát. Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr.

11 Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé, ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön.

12 Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az.

13 Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel, és elméne Rámába.

Dávid lantja felvidítja a komor Sault

14 És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett.

15 És mondának Saul szolgái néki: Ímé, most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör téged.

16 Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek olyan embert, aki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentől küldött gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj!

17 És monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek tehát számomra olyan embert, aki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám!

18 Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Ímé, én láttam a Betlehemben lakó Isainak egyik fiát, aki tud hárfázni, aki erős vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van.

19 Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van!

20 Isai pedig vőn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az ő fiától, Dávidtól.

21 Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz, és megálla előtte, az igen megszerette őt, és fegyverhordozója lőn néki.

22 És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid énnálam, mert igen megkedveltem őt.

23 És lőn, hogy amikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát, és kezével pengeté, Saul pedig megkönnyebbüle, és jobban lőn, és a gonosz lélek eltávozék tőle.