Ésaiás prófétai elhívása

1 Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot.

2 Szeráfok állanak vala felette. Mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett. Jel 4,8

3 És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a Seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!

4 És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. 1Kir 8,11

5 Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép közt lakom, hisz a királyt, a Seregeknek Urát láták szemeim! 2Móz 24,10.11; 33,20; Bír 13,22; Jer 4,13

6 És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról.

7 És illeté számat azzal, és mondá: Ímé, ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett. Jer 1,9; Dán 10,16

8 És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el, és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!

9 És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek! Ésa 42,20; Jer 5,21; Mt 13,15; ApCsel 28,26

10 Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be, ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!

11 És én mondék: Meddig lészen ez, Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen.

12 És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön.

13 És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is, de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után, az ő törzsük szent mag lészen!