1 Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből. Zsolt 29; 104; 147

2 Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön.

3 Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.

4 Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja.

5 Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.

6 Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.

7 Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik!

8 A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.

9 Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.

10 Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik.

11 Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek.

12 Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.

13 Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.

Isten igazságosan bánik az emberekkel

14 Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!

15 Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?

16 Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái?

17 Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?

18 Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?

19 Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.

20 Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt?

21 Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.

22 Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.

23 A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el.

24 Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.