JÓB KÖNYVE

21. fejezet

Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok!

3 Tűrjétek el, ha én is beszélek, és miután beszéltem, majd gúnyolódhattok.

4 Hiszen nem emberek miatt panaszkodom, nem ok nélkül türelmetlenkedem!

5 Forduljatok felém, szörnyedjetek el, és tegyétek kezeteket a szátokra!

6 Ha csak rágondolok is, megrémülök, és reszketés fogja el testemet.

7 Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. Jer 12,1

8 Utódaik előttük jutnak jómódra, sarjadékaik szemük láttára.

9 Házukban béke van, nem kell rettegniük, nincs rajtuk Isten vesszeje.

10 Bikája hág, és nem hiába, tehene ellik, és nem vetél el.

11 Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat, és ugrándoznak gyermekeik.

12 Dob és citera mellett énekelnek, és síp hangjánál örvendeznek.

13 Jólétben töltik napjaikat, és csendesen szállnak le a holtak hazájába.

14 Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról!

15 Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk? Zsolt 12,5; 2Móz 5,2

16 Pedig jólétük nincs a kezükben. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam!

17 Ugyan, hányszor alszik ki a bűnösök mécsese, hányszor éri veszedelem őket, és oszt nekik pusztulást az Isten haragja, Péld 13,9

18 vagy lesznek olyanok, mint a szél hordta törek, és mint a pelyva, melyet elragadott a forgószél?! Zsolt 1,4

19 Vagy fiainak tartogatja a veszedelmet Isten? Neki fizessen meg, hogy ő maga érezze! Jób 20,10

20 Lássa meg saját szemével romlását, és igya ő a Mindenható izzó haragját!

21 Mert mit törődik azzal, mi lesz majd utána a háza népével, ha leteltek hónapjai?

22 Senki se oktassa az Istent, hiszen a magasság lakói fölött is ő ítélkezik!? Róm 11,34

23 De hiszen meghal az egyik ereje teljében, minden gondtól mentesen, boldogan,

24 lágyéka csupa háj, csontjaiban zsíros a velő,

25 a másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezhetett semmi jót;

26 egyformán a porba kell feküdniük, és ellepik őket a férgek. Jób 3,18-19

27 Látjátok, ismerem gondolataitokat és az ellenem szőtt fondorlatokat.

28 Mert azt kérdezitek: „Hol van az előkelők háza, hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak?”

29 Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik utazni szoktak, és nem ismeritek intéseiket,

30 hogy a veszedelem napját távol tartja Isten a gonosztól, és a harag napja elkerüli őt?

31 Ki veti szemére dolgait, ki fizet meg neki tetteiért?

32 Kikísérik őt a temetőbe, sírhalmát körülállják.

33 Édesek neki a sírgödör hantjai, hisz sok ember vonult ki utána, meg előtte is számtalan.

34 Miért akartok hát hiábavalósággal vigasztalni engem? Válaszaitok magva színtiszta hazugság.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában