A KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE

25. fejezet

Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet

1 Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütött vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építtetett. Jer 34,1

2 Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.

3 A hónap kilencedik napjára elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének.

4 Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közötti kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra.

5 A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle.

6 El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte. 2Kir 23,33; Jer 34,21

7 Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba.

Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása

8 Az ötödik hónap hetedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere.

9 Felgyújtotta az Úr házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját.

10 A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül lerombolta Jeruzsálem várfalait. 1Sám 9,8-9

11 A nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok.

12 Csak az ország nincstelenjeiből hagyott otthon a testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak.

13 Összetörték a káldeusok az Úr házánál levő rézoszlopokat, továbbá az Úr házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és a rezet elvitték Babilóniába. Jer 27,19-22

14 Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni.

15 Elvitte a testőrparancsnok a szenesserpenyőket és a hintőedényeket is, mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt.

16 A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében és a mosóállványokban, amelyeket Salamon készíttetett az Úr házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. 1Kir 7,15.23.27

17 Az egyik oszlop tizennyolc könyök magas volt, és réz oszlopfő volt rajta. Az oszlopfő három könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen volt a másik oszlop is, el egészen a recézetig.

18 Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt.

19 Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, öt embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta szólítani az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban.

20 Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába.

21 Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről.

Gedaljá helytartó Jeruzsálemben

22 Nebukadneccar, Babilónia királya a Júda országában maradt nép fölé, amelyet meghagyott, Gedalját, Ahíkám fiát, Sáfán unokáját nevezte ki helytartónak.

23 Amikor meghallották a csapatparancsnokok és embereik, hogy Babilónia királya Gedalját nevezte ki helytartónak, elmentek Gedaljához Micpába, mégpedig Jismáél, Netanjá fia, Jóhánán, Káréah fia, a netófái Szerájá, Tanhumet fia meg Jaazanjá, Maakáti fia embereikkel együtt. Jer 40,7-41,18

24 Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz!

25 A hetedik hónapban azonban Jismáél, Netanjá fia, Elísámá unokája, aki királyi származású volt, elment tíz emberével, és levágta Gedalját, és az meg is halt. Levágták azokat a júdaiakat és káldeusokat is, akik ott voltak vele Micpában.

26 Ezután fölkerekedett az egész nép apraja-nagyja a csapatparancsnokokkal együtt, és elmentek Egyiptomba, mert féltek a káldeusoktól. 5Móz 28,68

Jójákín a fogságban visszanyeri királyi rangját

27 Jójákín júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonhetedikén történt, hogy Evíl-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákín júdai királynak, és kiengedte a fogházból. 2Kir 24,15

28 Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban.

29 Letehette Jójákín a rabruháját, és állandóan vele étkezhetett, egész életében.

30 Ellátmányát állandó ellátmányként a királytól kapta napi szükséglete szerint egész életében.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában