Debora és Bárák diadaléneke

1 Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:

2 Hogy a vezérek vezettek Izráelben, hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!

3 Halljátok meg, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, dicséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.

4 Uram, mikor Szeirből kijövél, mikor lépdelél Edom mezejéről, megrendült a föld, csepegett az ég, a fellegek is víztől áradának.

5 A hegyek megrendültek az Úrnak orcája előtt, még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt.

6 Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, és az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.

7 Megszűntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszűntek végképpen, mígnem én, Debora felkelék, felkelék Izráel anyjaként.

8 Új isteneket ha választott a nép, mindjárt kigyúlt a harc a kapuk előtt, de paizs és dárda avagy láttatott-é a negyvenezreknél az Izráel között?

9 Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!

10 Kik ültök fehér szamarakon, kik ültök a szőnyegeken, és akik gyalog jártok, mind énekeljetek!

11 Az íjászok szavával a vízmerítők között, ott beszéljék az Úrnak igazságát, az ő faluihoz való igazságit Izráelben. Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe.

12 Kelj fel, kelj fel, Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel, Bárák, és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!

13 Akkor lejött a hősök maradéka, az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen

14 Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, utánad Benjámin, a te néped közé, Mákirból jöttek le vezérek, és Zebulonból, kik a vezéri pálcát tartják,

15 és Issakhár fejedelmei Deborával, és mint Issakhár, úgy Bárák a völgybe rohan követőivel. Csak a Rúben patakjainál vannak nagy elhatározások.

16 Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások.

17 Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért időzik hajóinál? Áser a tenger partján ül, és nyugszik öbleinél.

18 De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, és Nafthali a mezőség magaslatain!

19 Királyok jöttek, harcoltanak, akkor harcoltak a Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vettenek.

20 Az égből harcoltak, a csillagok az ő helyükből vívtak Siserával!

21 A Kison patakja seprette el őket, az ős patak, a Kison patakja! Végy erőt, én lelkem!

22 Akkor csattogtak a lovak körmei a futás miatt, lovagjaik futásai miatt.

23 Átkozzátok Mérozt – mond az Úr követe –, átkozva átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére, az Úrnak segélyére vitézei közé.

24 De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, a keneus Héber felesége, a sátorban lakó nők felett legyen áldott!

25 Az vizet kért, ő tejet adott, fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.

26 Balját a szegre, jobbját pedig a munkások pörölyére nyújtotta, és ütötte Siserát, szétzúzta fejét, és összetörte, általfúrta halántékát.

27 Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, lábai között leroskadt, elesett. Ahol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.

28 Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögül: „Miért késik megjőni szekere? Hol késlekednek kocsijának gördülései?”

29 Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki. Ő egyre csak azok szavait ismételgeti:

30 „Vajon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak? Egy-két leányt minden férfiúnak, a festett kelmék zsákmányát Siserának, tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket, egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra mint zsákmányt.”

31 Így vesszenek el minden te ellenségid, Uram! De akik téged szeretnek, tündököljenek, mint a kelő nap az ő erejében! És megnyugovék a föld negyven esztendeig.