MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE

23. fejezet

Bálám megáldja Izráelt

1 Akkor ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt nekem hét oltárt, és készíts ide nekem hét bikát és hét kost.

2 Bálák megtette, amit Bálám mondott. Azután Bálák és Bálám mindegyik oltáron bikát meg kost áldozott.

3 Majd ezt mondta Bálám Báláknak: Állj oda az égőáldozatod mellé, én pedig elmegyek. Talán találkozhatom az Úrral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked. És fölment egy kopár hegytetőre.

4 Isten találkozott Bálámmal, aki ezt mondta neki: Hét oltárt állítottam fel, és bikát meg kost áldoztam mindegyik oltáron.

5 Az Úr pedig Bálám szájába adta igéjét, és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj. 5Móz 18,18; Ézs 51,16; Jer 1,9

6 Amikor visszatért hozzá, ő még ott állt az égőáldozata mellett, Móáb valamennyi vezető emberével együtt.

7 Bálám példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Arámból hozatott ide Bálák, Kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg a kedvemért Jákóbot, jöjj, és verd meg rontással Izráelt! 4Móz 22,5-6; 5Móz 23,5-6

8 Megátkozhatom-e, akit az Isten meg nem átkoz? Rontást hozhatok-e arra, akire az Úr nem bocsátott rontást?

9 Jól látom őt a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé. 2Móz 33,16; 5Móz 33,28; Eszt 3,8; Ef 2,14

10 Ki számolhatja meg Jákóbot – hiszen annyian vannak, mint a porszemek – és Izráelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg, mint az igazak, és úgy érne véget az életem, akár az övék! 1Móz 13,16; 22,17

11 Bálák akkor ezt mondta Bálámnak: Mit tettél velem?! Elhoztalak, hogy rontsd meg ellenségeimet, te pedig megáldottad őket!

12 De ő azt felelte: Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amire az Úr indított.

13 Akkor ezt mondta neki Bálák: Jöjj velem egy másik helyre, ahonnan láthatod azt a népet. De csak a szélét láthatod, az egészet nem látod. Onnan verd meg őket rontással a kedvemért!

14 Magával vitte a Cófim mezejére, a Piszgá csúcsára. Épített ott hét oltárt, és mindegyik oltáron bikát és kost áldozott.

15 Ezután Bálám azt mondta Báláknak: Állj ide az égőáldozatod mellé, én pedig amott szeretnék találkozni Istennel.

16 Az Úr találkozott Bálámmal, szájába adta igéjét, és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj.

17 Amikor visszament hozzá, ő még ott állt az égőáldozata mellett Móáb vezető embereivel együtt. Bálák ezt kérdezte tőle: Mit mondott az Úr?

18 Ő pedig példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Kelj fel, Bálák, és figyelj, hallgass most rám, Cippór fia!

19 Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? 5Móz 32,4; 1Sám 15,29; Zsolt 33,9; Mt 5,18; Róm 11,29; Zsid 6,18

20 Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom.

21 Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az Úr, királynak szóló ujjongás hangzik benne. 2Móz 3,12; 29,45-46; 5Móz 33,5; 1Sám 9,24; 1Kir 1,34; Zsolt 46,8.12; Mt 1,23

22 Isten hozta ki őket Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bivaly szarva. 4Móz 24,8

23 Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen. Idejében megmondják Jákóbnak, Izráelnek, hogy mit tesz az Isten. Ézs 43,18-19; 44,8; Ám 3,7; Jel 1,1

24 Mint nőstény oroszlán kel föl ez a nép, s mint hím oroszlán emelkedik föl; nem fekszik le újra, míg prédát nem eszik, és fegyvertől hullottak vérét nem issza.

25 Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Ha már nem tudod megrontani, legalább ne áldd meg!

26 De Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már neked, hogy csak azt fogom tenni, amit meghagy az Úr!

27 Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Jöjj, elviszlek egy másik helyre! Talán jónak látja Isten, hogy onnan rontsd meg Izráelt a kedvemért.

28 És magával vitte Bálák Bálámot a Peór csúcsára, amely a síkságra néz.

29 Akkor ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt nekem hét oltárt, és készíts ide nekem hét bikát és hét kost.

30 Bálák megtette, amit Bálám mondott, azután mindegyik oltáron bikát meg kost áldozott.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában