MÁTÉ EVANGÉLIUMA

4. fejezet

Jézus megkísértése

1 Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Zsid 2,18; 4,15

2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 2Móz 34,28; 1Kir 19,8

3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!

4 Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 5Móz 8,3

5 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, Dán 9,27

6 és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Zsolt 91,11-12

7 Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 5Móz 6,16

8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,

9 és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.

10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 5Móz 6,13

11 Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.

Jézus prédikálni kezd

12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába.

13 Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén,

14 hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált:

15 „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! Ézs 8,23-9,1

16 A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.”

17 Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mt 3,2

Jézus elhívja első tanítványait

18 Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak.

19 Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.

20 Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.

21 Miután továbbment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta.

22 Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

Jézus tanít és gyógyít

23 Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében.

24 El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket.

25 Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában