MÓZES HARMADIK KÖNYVE

8. fejezet

Áronnak és fiainak pappá szentelése

1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2Móz 29,1-28

2 Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret,

3 a nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának bejáratához!

4 Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.

5 Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint.

6 Majd Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.

7 Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte az övvel, azután felöltöztette a palástba, majd ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.

8 Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot. 2Móz 28,30

9 A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elöl odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

10 Azután fogta Mózes a fölkenéshez való olajat, és fölkente vele a hajlékot és mindazt, ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.

11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat. 2Móz 27,1; 30,18

12 Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.

13 Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket az övekkel, azután felkötötte rájuk a papi süvegeket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

A felavatási áldozatok

14 Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.

15 Miután levágta, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig az oltár aljára öntötte. Így szentelte föl, engesztelést végezve érte.

16 Majd vette mindazt a kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.

17 A bikát magát azonban – annak bőrét, húsát és ganéját – elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 3Móz 4,11

18 Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére. 3Móz 1,10-13

19 Miután levágta, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.

20 Fölvágta a kost darabjaira, és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.

21 A belső részeket meg a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

22 Azután odavezette a másik kost – a fölavatásra szánt kost –, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.

23 Miután levágta, vett Mózes a véréből, és megkente azzal Áron jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját.

24 Odavezette Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülcimpájukat, jobb hüvelykujjukat és jobb nagylábujjukat. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.

25 Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, a májon levő hártyát meg a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, végül a jobb combot.

26 A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt és egy olajos lepényt meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.

27 Mindezeket Áronnak és fiainak a tenyerébe tette, és ők felmutatták azokat felmutatott áldozatul az Úr színe előtt.

28 Majd kivette azokat a tenyerükből, és elfüstölögtette az oltáron az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.

29 Akkor fogta Mózes a szegyet, és felmutatta azt felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. A fölavatásra szánt kosból ez Mózest illette, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

30 Azután vett Mózes a fölkenéshez való olajból meg az oltáron levő vérből, és ráhintette Áronra és ruhájára meg a vele levő fiaira és fiai ruhájára. Így szentelte föl Áront és ruháját meg a vele levő fiait és fiainak a ruháját.

31 Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.

32 Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.

33 Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen letelnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.

34 Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.

35 Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál hét napon át, éjjel és nappal, és végezzétek tennivalótokat az Úr előtt, hogy meg ne haljatok. Mert ezt a parancsot kaptam.

36 Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában