Jób panasza

1 Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Jer 20,14-18

2 Megszólalt Jób, és ezt mondta:

3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!

4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár!

5 Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé!

6 Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!

7 Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás!

8 Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt.

9 Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait,

10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot!

11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?

12 Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak?

13 Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna

14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak,

15 vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat.

16 Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra?

17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt.

18 A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját.

19 Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától.

20 Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett,

21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, Jel 9,6

22 akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt;

23 az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat?

24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás.

25 Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem.

26 Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.