Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát

1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:

2 Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,

3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, 1Móz 2,7

4 nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.

5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.

6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. ApCsel 24,16

7 Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.

8 Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? Lk 12,17-21

9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? Péld 28,9; Jn 9,31

10 Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?

A gonoszok sorsa rosszra fordul

11 Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét.

12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?

13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:

14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik.

15 Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt.

16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát:

17 összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Péld 13,22; Préd 2,26

18 Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít.

19 Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije.

20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.

21 Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről.

22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.

23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén. JSir 2,15