Jób hetedik válasza: Bízik Isten igazságos ítéletében

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.

3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig,

4 eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással,

5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem:

6 teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen?

7 Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám.

8 De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Zsolt 139,7-10

9 Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.

10 De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Zsolt 26

11 Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla.

12 Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait.

13 De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván.

14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni.

15 Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle.

16 Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem.

17 Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.