JÓB KÖNYVE

19. fejezet

Jób ötödik válasza: Elhagyták az emberek

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Meddig kínozzátok még lelkemet, és zúztok-tiportok szavaitokkal?

3 Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?

4 Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem.

5 Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,

6 akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem.

7 Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény. Zsolt 22,2-3; Hab 1,2

8 Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet. JSir 3,7.9

9 Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát.

10 Letördelt körös-körül, elpusztulok; kitépte reménységemet, mint valami fát.

11 Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem. Jób 16,9

12 Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül.

13 Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. Zsolt 38,12

14 Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek.

15 A házamban élők és szolgálóleányaim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé.

16 Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki.

17 Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem.

18 Még a kisgyermekek is megvetnek, kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom.

19 Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak.

20 Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül.

Jób a halála után remél elégtételt

21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem!

22 Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást?

23 Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe,

24 vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!

25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, Ézs 41,14; Hós 13,14; Mik 7,9-10

26 és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Zsolt 49,6; 73,23-26

27 Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek.

28 Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét,

29 akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában