Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

3 Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.

5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.

6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;

7 mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.

8 Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.

9 Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem. JSir 2,5

10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.

11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.

12 Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem. JSir 3,12

13 Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.

14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.

16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.

17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.

18 Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!

19 Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.

20 Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,

21 hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.

22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.