Cófár első beszéde: Jóbnak meg kell alázkodnia

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:

2 Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza?

3 Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen?

4 Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!” Jób 9,21; 10,7

5 Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben!

6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét.

7 Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez?

8 Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla?

9 Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.

10 Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg?

11 Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda. Zsolt 10,14

12 Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré.

13 Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet,

14 ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék!

15 Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned.

16 Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre.

17 Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Zsolt 37,6

18 Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. Zsolt 3,6-7

19 Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked.

20 De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.