JÁNOS EVANGÉLIUMA

12. fejezet

Jézus megkenetése Betániában

1 Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.

2 Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál.

3 Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.

4 Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:

5 Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?

6 De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

7 Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta;

8 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. 5Móz 15,11

A nagytanács elhatározza Lázár megölését

9 Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.

10 A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,

11 mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.

Jézus bevonul Jeruzsálembe

12 Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,

13 pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! Zsolt 118,26

14 Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:

15 „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” Zak 9,9

16 Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. Jn 14,26

17 Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból.

18 Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!

A földbe vetett búzaszem

20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.

22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

24 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Róm 14,9

25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Mt 10,39; 16,25

26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Zsid 5,7

28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.

29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.

30 Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 3,14

33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

Járjatok a világosságban!

34 A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia? Zsolt 110,4; Ézs 9,6; Dán 7,13-14

35 Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Jn 1,5

36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.

A nép hite és hitetlensége

37 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,

38 hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” Ézs 53,1; Róm 10,16

39 Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:

40 „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Ézs 6,9-10

41 Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Ézs 6,1-4

42 Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;

43 mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

Aki hisz Jézusban, az Atyában hisz

44 Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;

45 és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem.

46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.

48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. 5Móz 18,19

49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.

50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában