PÁL LEVELE A GALATÁKHOZ

6. fejezet

Krisztus törvényének betöltése

1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Mt 18,15; Róm 14,1; Jak 5,19

2 Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Róm 15,1

3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.

5 Mert mindenki a maga terhét hordozza.

6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.

7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is:

8 mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. 5Móz 30,15-20; Róm 6,21-22

9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.

10 Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Pál saját kezével írt zárósorai

11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!

12 Akik testi értelemben akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek titeket arra, hogy körülmetélkedjetek, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket.

13 Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetélkedéseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek.

14 Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.

15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.

16 Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének! Zsolt 125,5

17 Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én Jézus bélyegeit hordozom a testemen!

18 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában