EZÉKIEL KÖNYVE

44. fejezet

A keleti kaput zárva kell tartani

1 Azután visszavitt engem a szentély keletre néző külső kapujához, de az zárva volt. Ez 43,1-2

2 Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ez a kapu zárva marad. Nem nyithatják ki, és nem mehet be rajta senki, mert az Úr, Izráel Istene ment be rajta; ezért marad zárva.

3 Csak a fejedelem tartózkodhat ott, és étkezhet az Úr színe előtt, mivel fejedelem ő. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki. Ez 46,1-2.12

A léviták szolgálati beosztása

4 Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Ekkor arcra borultam. Ez 3,23; 43,5; Jel 15,8

5 Az Úr ezt mondta nekem: Emberfia! Jól figyeld meg: nyisd ki jól a szemedet, és hallgasd meg mindazt figyelmesen, amit elmondok neked az Úr házára vonatkozó rendelkezésekről és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szentélyből! Ez 40,4; 43,11

6 Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, az Úr: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza!

7 Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; jelenlétük szentélyemben meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat.

8 Nem ti végeztétek a tennivalókat a szent dolgok körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok végezzék a tennivalókat helyettetek az én szentélyemben.

9 Ezt mondta az én Uram, az Úr: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem mehetnek be a szentélyembe.

10 Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Izráel – tévelygett, mert a bálványokat követte –, bűnhődjenek bűnükért,

11 és ilyen szolgálatot teljesítsenek a szentélyemben: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra!

12 Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Izráel házát, azért felemelt kézzel tettem esküt arra – így szól az én Uram, az Úr –, hogy bűnhődni fognak bűnükért.

13 Nem járulhatnak elém, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét.

14 Arra rendelem őket, hogy a templom körül végezzék a tennivalókat, mindenféle szolgálatot és mindazt, amit el kell ott végezni.

A papi szolgálat kiváltsága

15 De a Cádók leszármazottai közül való lévita papok, akik szentélyemben végezték tennivalójukat, amikor Izráel fiai tévelyegtek, ők elém járulhatnak, hogy szolgáljanak engem. Ők állhatnak színem elé, hogy kövérjét és vért mutassanak be nekem áldozatul – így szól az én Uram, az Úr.

16 Ők mehetnek be a szentélyembe, és ők járulhatnak asztalomhoz, hogy engem szolgáljanak; ők végezhetik előttem a tennivalókat!

17 Ha bemennek a belső udvar kapuihoz, vászonruhába öltözzenek! Ne viseljenek gyapjúruhát, amikor szolgálatukat végzik a belső udvar kapuinál és a templomban. 2Móz 28,39-43; 3Móz 16,4

18 Vászonsüveget viseljenek a fejükön, és vászonnadrágot a derekukon. Ne öltözzenek úgy föl, hogy megizzadjanak!

19 Ha pedig kijönnek a külső udvarba a kint levő néphez, vessék le azt a ruhájukat, amelyben a szolgálatot végezték, és tegyék le azt a szent kamrákban! Öltözzenek másik ruhába, hogy a szent ruhájukkal meg ne érintsék a népet! Ez 42,14

20 Fejüket ne borotválják kopaszra, de hosszú hajat se növesszenek, hanem egyenletesen nyírassák a hajukat! 3Móz 21,5.10

21 A papok nem ihatnak bort, amikor a belső udvarba mennek. 3Móz 10,9

22 Özvegy vagy elbocsátott asszonyt nem vehetnek feleségül, csak Izráelből származó hajadont; papnak az özvegyét azonban elvehetik. 3Móz 21,13-14

23 Oktassák a népemet, hogy különbséget tudjon tenni a szent és a közönséges között, és tanítsák meg őt a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére! 3Móz 10,10; Ez 22,26

24 Peres ügyekben ők álljanak elő ítélkezni: az én törvényeim alapján ítélkezzenek! Ünnepeimre vonatkozó minden törvényemet és rendelkezésemet tartsák meg, és szombatjaimat szenteljék meg! 5Móz 17,8-9

25 Halotthoz nem mehet, nehogy tisztátalanná váljék. Csak apjáért, anyjáért, fiáért, leányáért, testvéréért vagy nővéréért – ha az még nem volt férjnél – vállalhatja a tisztátalanságot. 3Móz 21,1-4; 4Móz 19,11

26 Megtisztulása után számoljanak hét napot! 4Móz 19,11-13

27 És amikor újra bemegy a szent helyre, a belső udvarba, hogy szolgálatot végezzen a szentélyben, mutasson be vétekáldozatot – így szól az én Uram, az Úr.

28 Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! 4Móz 18,14.20; 5Móz 10,9

29 Az ételáldozatból, a vétekáldozatból és a jóvátételi áldozatból fognak élni, és övék lesz mindaz, amit Izráelben esküvel szentelnek az Úrnak. 3Móz 7,7; Ez 42,13

30 Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. A tésztátokból készült első lepényt is adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon! 2Móz 23,19; 4Móz 15,20; Ez 20,40

31 Semmiféle döglött vagy széttépett állatot, legyen az madár vagy egyéb állat, nem ehetnek a papok. 3Móz 22,8

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában