MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE

4. fejezet

Mózes a törvény megtartására inti népét

1 Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek.

2 Semmit se tegyetek hozzá ahhoz, amit megparancsolok nektek, és semmit se vegyetek el belőle! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket megparancsolok nektek. 5Móz 13,1; Jel 22,18-19

3 Saját szemetekkel láttátok, mit tett az Úr Baal-Peór miatt, hogyan pusztította ki közületek Istenetek, az Úr mindazokat, akik Baal-Peórt követték. 4Móz 25,1-9

4 De ti, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az Úrhoz, ma is mindnyájan éltek.

5 Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek.

6 Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Ézs 2,3

7 Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! 2Sám 7,23; Zsolt 147,19-20; Róm 9,4

8 És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?!

9 Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;

10 azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az Úr előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az Úr: Gyűjtsd ide hozzám a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. 2Móz 19,16-18; Zsid 12,18-19

11 Akkor ti odajöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította.

12 A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Hallottátok beszélni, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. ApCsel 9,7

13 Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára. 2Móz 31,18

14 Nekem pedig megparancsolta akkor az Úr, hogy tanítsalak meg benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket teljesítenetek kell azon a földön, ahova átkeltek, hogy birtokba vegyétek.

15 Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből,

16 azért nehogy elfajuljatok, ne készítsetek magatoknak bálványszobrot semminek a képmására: semmiféle bálványt férfi vagy nő formájára, 2Móz 20,4; Róm 1,23

17 se a szárazföldi állatok formájára, se az égen repkedő madarak formájára,

18 se a földön csúszó-mászók formájára, se a föld alatt a vizekben levő halak formájára!

19 Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég minden seregét, el ne tántorodj, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert azokat az ég alatt levő összes többi népnek hagyta meg Istened, az Úr.

20 Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott Egyiptomból, a vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek, ahogyan van ez még ma is. 1Kir 8,51; Jer 11,4; 1Pt 2,9

21 De reám megharagudott miattatok az Úr, és megesküdött, hogy nem kelhetek át a Jordánon, és nem mehetek be arra a jó földre, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül. 4Móz 20,12

22 Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet.

23 Vigyázzatok, meg ne feledkezzetek arról a szövetségről, amelyet Istenetek, az Úr kötött veletek, és ne csináljatok magatoknak bálványszobrot semminek a képmására, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr.

24 Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten! 2Móz 20,5; Zsid 12,29

25 Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantva őt,

26 az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok.

27 Szétszéleszt benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok között a nemzetek között, akikhez elhajt benneteket az Úr.

28 Ott aztán majd olyan isteneket kell tisztelnetek, amelyek emberi kéz alkotásai: fa és kő, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak. 5Móz 28,36

29 De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána. 1Kir 8,47-49; Jer 29,13

30 Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára,

31 nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik.

32 Kutass csak utána a régi időkben, amelyek előtted voltak, attól fogva, hogy embert teremtett Isten a földre, és az ég egyik szélétől a másikig: történt-e ilyen nagy esemény, vagy hallott-e valaki ehhez foghatót?!

33 Volt-e olyan nép, amely hallotta Isten hangját, amint szól a tűz közepéből, ahogyan te hallottad, és mégis életben maradt? 2Móz 19,18-19

34 Vagy volt-e olyan isten, amely megpróbált előállni és kiszabadítani egy népet egy másik nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettekkel, ahogyan veletek megtette mindezt Istenetek, az Úr Egyiptomban, a szemetek láttára?

35 Azért láthattad ezeket, hogy megtudd: az Úr az Isten, és nincs más rajta kívül. 5Móz 32,39; Ézs 45,5; Mk 12,32

36 Az égből hallatta hangját, hogy figyelmeztessen téged, a földön pedig nagy tüzet láttatott veled, és a tűz közepéből hallottad beszédét.

37 És mivel szerette atyáidat, és kiválasztotta utódaikat, azért hozott ki téged nagy erejével ő maga Egyiptomból,

38 hogy nálad nagyobb és erősebb népeket űzzön ki előled, bevigyen téged, és neked adja örökségül a földjüket; így van ez ma is.

39 Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az Úr az Isten fenn az égben és lenn a földön, nincsen más!

40 Tartsd meg rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak, és hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked minden időkre!

Három menedékváros a Jordánon túl

41 Akkor kijelölt Mózes három várost a Jordánon túl napkeletre, 4Móz 35,11-14; 5Móz 19,2-5

42 hogy oda menekülhessen a gyilkos, aki nem szándékosan ölte meg felebarátját, akit nem is gyűlölt azelőtt. Maradjon életben, ha e városok egyikébe menekül.

43 Kijelölte a rúbenieknek Becert a pusztában levő síkságon, a gádiaknak Rámótot Gileádban, a manassébelieknek pedig Gólánt Básánban. Józs 20,8

Mózes megismétli a törvény igéit

44 Ez az a törvény, amit Mózes adott Izráel fiainak.

45 Ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és előírásokat mondta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból,

46 a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak királyának a földjén, aki Hesbónban lakott, és akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból.

47 Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát: az emóriak e két királyáét, akik a Jordánon túl napkeletre laktak,

48 az Arnón-patak partján levő Aróértól a Szíón-hegyig, azaz a Hermónig,

49 meg az egész Arábá-völgyet a Jordánon túl, annak a keleti oldalán az Arábá-tengerig, a Piszgá lejtőinek tövében.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában