PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ

1. fejezet

Címzés, üdvözlés

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér

2 a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.

Hálaadás a gyülekezet hitéért

3 Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk,

4 mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.

5 Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.

6 Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.

7 Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hű szolgája értetek. Kol 4,12; Filem 23

8 Ő hozott nekünk hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

Krisztus mindent megbékéltetett testében

9 Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással,

10 hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében.

11 Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.

12 Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. ApCsel 26,18; 1Pt 2,9

13 Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,

14 akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ef 1,6-7

15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt.

16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.

18 Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Ef 1,22-23

19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék,

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Ef 1,10; 2,16

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt,

22 most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

Pál szolgálata szenvedések között

24 Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. Fil 3,10

25 Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét,

26 azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek,

27 akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Ef 3,1-13

28 Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban.

29 Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. Fil 4,13

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában