AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI

6. fejezet

A görög nyelvűek hét gondozója

1 Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat.

2 Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.

3 Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, 2Móz 18,17-23; 4Móz 27,16-18

4 mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.

5 Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát,

6 az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.

7 Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.

Istvánt elfogják és vádolják

8 István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.

9 Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a kilikiaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;

10 de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. Lk 21,15

11 Ekkor felbujtottak némelyeket, akik ezt mondták: Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent. Mt 26,59-61

12 A népet, a véneket és az írástudókat is fellázították. Rárontottak, elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.

13 Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.

14 Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.

15 Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában