A KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE

22. fejezet

Jósiás uralkodása, a templom kijavítása

1 Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jedídá volt, Adájá leánya, Bockatból.

2 Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra. 2Kir 18,3

3 Jósiás király tizennyolcadik évében történt, hogy a király elküldte Sáfán kancellárt, aki Acaljá fia, Mesullám unokája volt, az Úr házába ezzel a megbízással: 2Kir 12,5-17

4 Menj el Hilkijjá főpaphoz, hogy szedje össze az Úr házában összegyűlt pénzt, amelyet az ajtóőrök gyűjtöttek a néptől.

5 Adják oda azt a munkavezetőknek, akik az Úr házához vannak kirendelve, azok pedig adják tovább az Úr házában dolgozó munkásoknak, hogy javítsák ki a templom rongálódásait:

6 az ácsoknak, az építőmestereknek és a kőműveseknek, hogy vásároljanak faanyagot és faragott köveket a templom kijavításához.

7 De nem kell őket elszámoltatni azzal a pénzzel, amelyet rájuk bíztak, mert hűségesen fogják kezelni azt.

A törvénykönyv megtalálása

8 Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el.

9 Ezután Sáfán kancellár bement a királyhoz, és jelentést tett a dologról a királynak. Ezt mondta: A te szolgáid összeszedték a templomban található pénzt, és odaadták a munkavezetőknek, akik az Úr házához vannak kirendelve.

10 Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak.

11 Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját.

12 Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahíkámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Míkájá fiának meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének:

13 Menjetek, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra indulhatott ellenünk az Úr, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami a számunkra meg van írva.

14 Hilkijjá főpap, Ahíkám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele.

15 Hulda így szólt hozzájuk: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket:

16 Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. 5Móz 31,29; 32,20-23

17 Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért lobbant fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki!

18 De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az Urat: Ezt mondja az Úr azokról az igékről, amelyeket hallottál:

19 Mivel megrendültél, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad a ruhádat és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak! – így szól az Úr.

20 Ezért gondoskodom róla, hogy őseid mellé temessenek, és békességgel kerülj a sírodba; neked nem kell meglátnod mindazt a veszedelmet, amelyet erre a helyre elhozok! És megvitték a választ a királynak. 2Kir 20,19; Ézs 57,1

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában