A KRÓNIKÁK MÁSODIK KÖNYVE

32. fejezet

Az Úr megmenti Ezékiást az asszír Szanhérib kezéből

1 Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib, Asszíria királya, és betört Júdába. Ostrom alá vette az erődített városokat, és el akarta foglalni azokat.

2 Amikor látta Ezékiás, hogy Szanhérib megérkezett, és Jeruzsálemet is meg akarja támadni,

3 vezető embereivel és vitézeivel úgy határozott, hogy betömik a városon kívül levő forrásokat. Azok támogatták őt:

4 nagy sokaság gyűlt össze, és betömtek minden forrást és patakot, amely azon a földön folyt, mert ezt gondolták: Miért találják meg Asszíria királyai ezt a sok vizet, ha ideérnek?

5 Majd minden erejével azon volt, hogy kijavíttassa az egész várfalat, ahol csak sérült volt; megnagyobbíttatta az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik várfalat, és megerősíttette a Milló-erődöt Dávid városában. Sok gerelyt és pajzsot is csináltatott.

6 A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk:

7 Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! 2Kir 6,16

8 Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaitól. Jer 17,5.7

9 Ezek után Szanhérib, az asszír király, aki még Lákísnál volt egész haderejével, elküldte udvari embereit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és a Jeruzsálemben levő összes júdaihoz, ezzel az üzenettel:

10 Így szól Szanhérib, Asszíria királya: Miben bíztok, hogy az ostrom idején Jeruzsálemben akartok maradni?

11 Félrevezet benneteket Ezékiás, éhen és szomjan akar pusztítani benneteket, azért mondja ezt: Megment bennünket Istenünk, az Úr az asszír király markából!

12 De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg ez az Ezékiás! Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak egyetlen oltár előtt borulhattok le, és csak azon áldozhattok! 2Kir 18,12

13 Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi ország népével? Vajon a népek istenei meg tudták-e menteni országukat a kezemből ezekben az országokban?

14 Ezek közül a népek közül, amelyeket elődeim kiirtottak, melyiknek az istene tudta megmenteni népét a kezemből? Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?!

15 Ne engedjétek hát, hogy Ezékiás így elámítson és félrevezessen benneteket! Ne higgyetek neki, mert egyetlen népnek és országnak az istene sem tudta megmenteni népét a kezemből vagy elődeim kezéből. Bizony a ti istenetek sem ment meg benneteket a kezemből!

16 Egyebeket is beszéltek még emberei az Úristen és az ő szolgája, Ezékiás ellen.

17 Leveleket is írt Szanhérib, amelyekben gyalázta Izráel Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla: Ahogyan a népek istenei a többi országban sem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy Ezékiás istene sem mentheti meg népét a kezemből!

18 És nagy hangon felkiabáltak júdai nyelven a várfalra Jeruzsálem népéhez, hogy félelmet és rémületet keltsenek bennük, és így foglalják el a várost.

19 Úgy beszéltek Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek emberkéz csinálta isteneiről.

20 Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé.

21 Az Úr pedig angyalt küldött, aki megsemmisített az asszír király táborában minden vitéz harcost, fejedelmet és vezért, és ő megszégyenülve tért vissza országába. Egyszer aztán, amikor bement istene templomába, saját fiai karddal végeztek ott vele.

22 Így szabadította meg az Úr Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király és minden egyéb ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől.

23 Sokan hoztak Jeruzsálembe ajándékot az Úrnak és kincseket Ezékiásnak, Júda királyának, és ettől fogva nagy tekintélye lett minden nép előtt.

Ezékiás betegsége és gyógyulása

24 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele,

25 Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az Úr haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. 2Krón 26,16

26 Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt, és nem érte őket többé az Úr haragja Ezékiás idejében.

27 Ezékiás igen gazdag volt, és nagy tiszteletben állt. Kincstárat készíttetett az ezüstnek, aranynak, drágakőnek és balzsamnak, a kerek pajzsoknak és mindenféle értékes tárgyaknak;

28 továbbá raktárakat a gabonatermésnek, a bornak és az olajnak, meg istállókat a különféle állatoknak és aklokat a nyájaknak.

29 Városokat is épített; sok juhnyája és marhacsordája is volt, mert az Isten igen nagy vagyonnal ajándékozta meg.

30 Ezékiás elzárta a Gíhón felső forrásának a vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le. Ezékiásnak minden sikerült, amihez csak hozzáfogott.

31 De amikor a babiloni vezető emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy megkérdezzék, milyen csoda történt az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében.

Ezékiás halála

32 Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának látomásában meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. Ézs 1,1

33 Azután Ezékiás pihenni tért őseihez, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a sírjai voltak. Halálakor tisztelettel adózott neki egész Júda és Jeruzsálem lakossága. Utána a fia, Manassé lett a király.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában