PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

14. fejezet

Nyelveken szólás és prófétálás

1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.

2 Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat.

3 Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal.

4 Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.

5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle. 4Móz 11,29

6 Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban?

7 Az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak?

8 Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?

9 Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni.

10 Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen.

11 Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem.

12 Ezért ti is, mivel buzgón kéritek a lelki ajándékokat, arra igyekezzetek, hogy ez a gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja.

13 Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni.

14 Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom.

15 Mi következik mindezekből? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.

16 Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz?

17 Mert a te hálaadásod ugyan jó, de a másik nem épül belőle.

18 Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni,

19 de a gyülekezetben inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.

20 Testvéreim, ne a gondolkodásban legyetek gyermekek, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban ellenben érettek legyetek. Róm 16,19; Mt 10,16

21 A törvényben meg van írva: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, de így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr. Ézs 28,11-12

22 Úgyhogy a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól.

23 Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?

24 De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, azt mindenki meggyőzi bűnös voltáról, mindenki megítéli,

25 és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van. Ézs 40,5-14; Zak 8,23

A gyülekezeti összejövetel rendje

26 Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja!

27 Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egyvalaki pedig magyarázza meg!

28 Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és Istenhez!

29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg!

30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el!

31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.

32 A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

33 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik,

34 az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. 1Móz 3,16; 1Tim 2,11-12

35 Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert szégyen az asszonyra, ha a gyülekezetben beszél.

36 Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el?

37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.

39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken szólást se akadályozzátok!

40 Azonban minden illendően és rendben történjék!

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában