A KRÓNIKÁK ELSŐ KÖNYVE

24. fejezet

Áron fiainak a beosztása

1 Áron fiainak a beosztása: Áron fiai Nádáb és Abíhú, Eleázár és Ítámár voltak. 1Krón 5,29

2 Nádáb és Abíhú még apjuk előtt meghalt. Fiaik nem voltak, ezért Eleázár és Ítámár végezte a papi szolgálatot. 3Móz 10,1-5

3 Ezeket osztotta be Dávid az Eleázár fiai közül való Cádókkal, valamint az Ítámár fiai közül való Ahímelekkel együtt a megbízatásuknak megfelelő szolgálatra.

4 Mivel Eleázár fiai között több férfi volt, mint Ítámár fiai között, ezért Eleázár fiai közül tizenhat családfőt osztottak be, Ítámár fiai közül pedig nyolc családfőt.

5 Sorsolással osztották be őket, ezeket is, meg azokat is. Így lettek Eleázár és Ítámár fiai szent és Istentől kijelölt vezető emberek.

6 Semajá, Netanél fia, a léviták közül való kancellár írta fel őket a király és a vezérek, Cádók főpap és Ahímelek, Ebjátár fia, továbbá a papok és a léviták családfői jelenlétében. Egy családot húztak ki Eleázárnak, majd még egyet, azután Ítámárnak is húztak egyet. 1Krón 18,16

7 Az első sorshúzás Jójáríbra esett, a második Jedajára,

8 a harmadik Hárimra, a negyedik Szeórímra,

9 az ötödik Malkijjára, a hatodik Mijjámínra,

10 a hetedik Hakkócra, a nyolcadik Abijjára, Lk 1,5

11 a kilencedik Jésúára, a tizedik Sekanjára,

12 a tizenegyedik Eljásíbra, a tizenkettedik Jákímra,

13 a tizenharmadik Huppára, a tizennegyedik Jesebábra,

14 a tizenötödik Bilgára, a tizenhatodik Immérre,

15 a tizenhetedik Hézírre, a tizennyolcadik Happiccécre,

16 a tizenkilencedik Petahjára, a huszadik Jehezkélre,

17 a huszonegyedik Jákínra, a huszonkettedik Gámúlra,

18 a huszonharmadik Delájára, a huszonnegyedik pedig Maazjára.

19 Ezek kaptak megbízást arra a szolgálatra, hogy bejárjanak az Úr házába aszerint a rendtartás szerint, amelyet atyjuktól, Árontól kaptak, ahogyan Izráel Istene, az Úr megparancsolta neki. 1Krón 6,34

A léviták beosztása

20 Lévi többi fiai voltak: Amrám fia volt Súbáél, Súbáél fia volt Jehdejá.

21 Rehabjától származott Jissijjá, Rehabjá első fia. 1Krón 23,17-23

22 Jichártól származott Selómót, Selómót fia volt Jahat. 1Krón 5,28

23 Hebrón fiai voltak: az első Jerijjá, a második Amarjá, a harmadik Jahazíél, és a negyedik Jekamám.

24 Uzzíél fia volt Míká, Míká fia Sámír.

25 Míká testvére Jissijjá volt, Jissijjá fia pedig Zekarjá.

26 Merárí fia volt Mahlí és Músí. Jaazijjá fia Benó volt. 1Krón 6,4

27 Merárí fiai voltak: fiától, Jaazijjától származott Sóham, Zakkúr és Ibrí.

28 Mahlítól származott Eleázár. Neki nem voltak fiai.

29 Kístől származott Jerahmeél, Kís fia.

30 Músí fiai voltak: Mahlí, Éder és Jerímót. Ezek a léviták, családjaik szerint.

31 Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira, Dávid király, Cádók és Ahímelek, továbbá a papok és a léviták családfői jelenlétében; a családfőkre ugyanúgy, mint legkisebb testvérükre. 1Krón 25,8; 26,13

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában