ZSOLTÁROK KÖNYVE

42. fejezetA szent hely után való óhajtozás idegen földön

1 Az éneklőmesternek; * Kóráh fiainak tanítása. [u'1 Kr\xf3n. 25,1. 26,1.']

2 Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

3 Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?

4 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van * a te Istened?” [u'Zsolt. 22,8.9.']

5 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelőttés ujjongó örömmel és hálaadással * vezettem őket, az ünneplő sokaságot, az Isten házáig. [u'Zsolt. 84,8.']

6 Miért csüggedsz el * lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért. [u'vers 7.12. Zsolt. 43,5.']

7 Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről.

8 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap * fölöttem! [u'Zsolt. 88,17.']

9 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

10 Hadd mondjam Istennek, az * én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt? [u'Zsolt. 3,4. 43,2.']

11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?

12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még * hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek. [u'Zsolt. 18,1. 43,5.']