JÓB KÖNYVE

2. fejezetJóbot a Sátán Isten előtt tovább vádolja, betegséggel veri; a felesége keseríti és három barátja meglátogatja

1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán * is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt. [u'r\xe9sz 1,6.11.']

2 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.

3 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll a ő feddhetetlenségében, noha * ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt. [u'r\xe9sz 1,20\u201322.']

4 És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.

5 Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?

6 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, * csak életét kiméld. [u'2 Kor. 12,7.']

7 És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot * undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig. [u'r\xe9sz 16,8.']

8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, * és így ül vala a hamu közepett. [u'r\xe9sz 16,8.']

9 Monda pedig ő néki az ő * felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg! [u'r\xe9sz 19,17.']

10 Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük * Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival. [u'\xc9sa. 45,7. \xc1m\xf3s 3,6.']

11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az ő lakó helyéből: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják * őt. [u'1 Kr\xf3n. 7,22.']

12 És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg őt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

13 És ülének vele hét * napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma. [u'1 S\xe1m. 31,13.']