JÓB KÖNYVE

17. fejezetFolytatás: Jób maga körül nem lát mást, csak nyomorúságot és maga előtt csak a sírt

1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő * patvarkodásuk között virraszt. [u'5 M\xf3z. 29,4.']

2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különbenki csap velem kezet?

3 Minthogy az ő szívöket * elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. [u'r\xe9sz 32,22.']

4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

12 Ha reménykedem is, a sír máraz én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; * a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. [u'r\xe9sz 1,21.']

14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.