JÓB KÖNYVE

14. fejezetBefejezés: Jób panaszkodik az ember semmisége miatt és hiába keres vigasztaló reménységet

1 Az asszonytól született ember rövid életű * és háborúságokkal † bővelkedő. [u'Zsolt. 90,10.'] ; [u'r\xe9sz 5,7.']

2 Mint a virág, * kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó. [u'r\xe9sz 8,9. Zsolt. 103,15.16.']

3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é * engem? [u'r\xe9sz 10,2.']

4 Ki adhat tisztát * a tisztátalanból? Senki. [u'Zsolt. 5,7.']

5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát * te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át. [u'r\xe9sz 7,1. Zsolt. 31,16.']

6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkoraz én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék * az én elváltozásom. [u'1 Kor. 15,42\u201344.']

15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16 De most számlálgatod az én lépéseimet, * és nem nézed el az én vétkeimet! [u'Zsolt. 56,9. Jer. 17,10.']

17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, * és hozzáadod bűneimhez. [u'Siral. 1,14. H\xf3s. 13,12.']

18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is * elmozdul helyéről; [u'Zsolt. 130,3.']

19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.