MÓZES II. KÖNYVE

15. fejezetMózes dicsérő éneke

1 Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.

2 Erősségem * az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. [u'Zsolt. 118,14. \xc9sa. 12,2.']

3 Vitéz harczos az Úr; az ő neve Jehova.

4 A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

5 Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.

6 Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

7 Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket mint tarlót.

8 Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger * szívében. [u'r\xe9sz 14,21.22.']

9 Az ellenség monda: Űzöm, utólérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.

10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?

12 Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé őket a föld.

13 Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

14 Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

15 Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

16 Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

17 Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyűl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

18 Az * Úr uralkodik mind örökkön örökké. [u'Zsolt. 146,10.']

19 Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.

20 Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn * kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva. [u'4 M\xf3z. 26,59.']

21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.

A keserű víz megédesíttetik

22 Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.

23 És eljutának Márába, * de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának. [u'4 M\xf3z. 33,8.']

24 És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?

25 Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

27 És jutának * Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett. [u'4 M\xf3z. 33,9.']