ZAKARIÁS KÖNYVE

2. fejezetLátomás négy szarvról és négy kovácsról

1 Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam.

2 Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.

3 Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem.

4 Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.

Látomás Jeruzsálem jövendő nagyságáról

5 Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőzsinórral a kezében. Ez 40,3

6 Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles és milyen hosszú.

7 Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda hozzá,

8 akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd meg neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! Ez 38,11

9 Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól az Úr –, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. Ézs 4,5 ; Zak 9,8 ; 9,15

10 Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az Úr –, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! – így szól az Úr.

11 Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz!

12 Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! 5Móz 32,10 ; Zsolt 17,8

13 Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem. Zak 4,9 ; 6,15 ; Ézs 19,16

14 Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr. Ézs 12,6 ; Zof 3,14-15 ; Zak 9,9

15 A többi nép is csatlakozik az Úrhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. Ézs 2,2-5 ; 19,21-25 ; Zak 8,23 ; Mal 1,11

16 Az Úr birtokba veszi Júdát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

17 Csendesedjék el mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakhelyéről! Hab 2,20