MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE

4. fejezetA léviták tiszte

1 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr:

2 Számold össze Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és nagycsaládonként,

3 a harmincévesektől fölfelé az ötvenévesekig minden hadkötelest, hogy a kijelentés sátránál végezzenek munkát. 4Móz 8,24-25 ; 1Krón 23,24

4 Ez Kehát fiainak a tennivalója a kijelentés sátránál a szentek szentjével:

5 Amikor elindul a tábor, menjen be Áron a fiaival, vegyék le a függőkárpitot, és takarják be azzal a bizonyság ládáját. 2Móz 25,10-16

6 Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és helyezzék be a rúdjait.

7 Az áldozati kenyerek asztalát is terítsék le kék bíbor ruhával, tegyék rá a tálakat, serpenyőket, kelyheket és italáldozati korsókat. Legyen rajta a szent kenyér is. 2Móz 25,23-30 ; 3Móz 24,6-9 ; 1Sám 21,5-7 ; Mt 12,3-4

8 Terítsék le karmazsin fonálból készült ruhával, fedjék be delfinbőr takaróval, és helyezzék be a rúdjait.

9 Azután vegyenek egy kék bíbor ruhát, és göngyöljék bele a lámpatartót és annak mécseseit, koppantóit, hamutartóit és az összes olajosedényét, amelyből feltöltik. 2Móz 35,14

10 Tegyék mindezt és ezek egész fölszerelését egy delfinbőr takaróba, és tegyék a hordozórudakra.

11 Az aranyoltárra is terítsenek kék bíbor ruhát, takarják be egy delfinbőr takaróval, és helyezzék be a rúdjait. 2Móz 30,1-10 ; 37,25-28 ; 40,26-27

12 Szedjék össze valamennyi istentiszteleti edényt, amelyet a szentélyben használnak, tegyék kék bíbor ruhába, takarják be delfinbőr takaróval, és tegyék a hordozórudakra.

13 Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíbor ruhát.

14 Tegyék rá az egész hozzá tartozó fölszerelést, amellyel az áldozatot bemutatják: a szenesserpenyőket, villákat, lapátokat, hintőedényeket, az oltár egész fölszerelését, terítsenek rá delfinbőr takarót, és helyezzék be a rúdjait.

15 Miután Áron és fiai elkészültek, és betakarták a tábor indulásakor a szentélyt és a szentély egész fölszerelését, menjenek oda Kehát fiai, és ők vigyék azokat. De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak. Ezeket kell vinniük Kehát fiainak a kijelentés sátrából. 4Móz 7,9 ; 2Sám 6,6-7

16 De Eleázárnak, Áron főpap fiának a gondjaira bízták a lámpaolajat, a jó illatú füstölőszereket, az állandó ételáldozatot és a fölkenéshez való olajat. Rábízták az egész hajlékot és mindazt, ami ahhoz tartozik, a szentélyt és fölszerelését. 2Móz 29,7 ; 30,23-33

A papok tiszte

17 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr:

18 Ne engedjétek, hogy a keháti nemzetségek törzse kipusztuljon a léviták közül!

19 Ezt tegyétek az érdekükben, hogy éljenek, és ne haljanak meg: Amikor a szentek szentje közelébe lépnek, Áron és fiai menjenek oda, és ők szabják meg mindegyiknek, hogy mit tegyen és mit vigyen.

20 Ne menjenek be, hogy megláthassák a szent dolgokat akár csak egy pillanatra is, mert akkor meghalnak! 4Móz 1,51 ; 18,3 ; 1Sám 6,19

21 Azután így beszélt Mózeshez az Úr:

22 Számold össze Gérsón fiait is nagycsaládonként és nemzetségenként.

23 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy a kijelentés sátránál végezzenek szolgálatot.

24 Ez a gérsóni nemzetségek dolga, amit tenniük és vinniük kell:

25 Ők vigyék a hajlék sátorlapjait, a kijelentés sátrát, ennek a takaróját, az azon levő delfinbőr takarót, a kijelentés sátrának a bejárati függönyét, 4Móz 3,25-26

26 az udvar szőnyegfalait, a hajlékot és az oltárt körülvevő udvar kapubejáratának függönyét, ezeknek a köteleit és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Ők végezzék el mindazt, amit azokkal tenni kell.

27 Mindenben Áronnak és fiainak a parancsa szerint történjék a gérsóniak szolgálata: mindaz, amit vinniük és tenniük kell. Vegyétek számba és ellenőrizzétek mindazt, amit vinniük kell.

28 Ez a gérsóni nemzetségek feladata a kijelentés sátra körül: Ítámárnak, Áron főpap fiának ellenőrzése alatt lássák el azt!

29 Merárí fiait is vedd számba nemzetségenként és nagycsaládonként.

30 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

31 Ez legyen az ő tennivalójuk a kijelentés sátránál végzendő minden szolgálatukban: ők vigyék a hajlék deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait, 4Móz 3,36-37

32 az udvart körülvevő oszlopokat, azok talpait, cövekeit és köteleit és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Név szerint vegyétek jegyzékbe azt a fölszerelést, amelyet nekik kell vinniük.

33 Ez Merárí fiai nemzetségeinek a szolgálata, a kijelentés sátránál végzendő egész szolgálatuk Ítámárnak, Áron főpap fiának az irányítása alatt.

A léviták száma

34 Mózes, Áron és a közösség fejedelmei számba vették Kehát fiait nemzetségenként és nagycsaládonként,

35 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

36 Nemzetségeikből kétezer-hétszázötven embert vettek számba.

37 Ennyien voltak a keháti nemzetségekből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

38 Akiket Gérsón fiai közül számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

39 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

40 a nemzetségeikből és nagycsaládjaikból számba vettek kétezer-hatszázharmincan voltak.

41 Ennyien voltak a Gérsón fiainak nemzetségeiből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr parancsa szerint.

42 A Merárí fiai nemzetségeiből számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

43 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadköteles, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

44 az ő nemzetségeikből számba vettek háromezer-kétszázan voltak.

45 Ennyien voltak a Merárí fiainak nemzetségeiből számba vettek. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

46 Az összes számba vett lévita, akiket Mózes, Áron és Izráel fejedelmei nemzetségenként és nagycsaládonként számba vettek,

47 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, mindenki, akinek szolgálatba kellett lépnie, hogy végezze a szolgálatát mindabban, amit tennie és vinnie kell a kijelentés sátránál,

48 a közülük számba vettek nyolcezer-ötszáznyolcvanan voltak.

49 Az Úr Mózesnek adott parancsa szerint vették számba őket, mindenkit a maga tennivalója és vinnivalója alapján. Úgy vették számba őket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.