MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE

11. fejezetA táborégés

1 A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe. 2Móz 16,2-3 ; 3Móz 10,2 ; 4Móz 16,35

2 Ekkor a nép segítségért kiáltott Mózeshez, Mózes pedig imádkozott az Úrhoz, és elaludt a tűz. 2Móz 32,30-32 ; 4Móz 21,7 ; Zsid 7,25 ; 1Jn 2,1

3 Azt a helyet pedig Tabérának nevezték el, mert felgyulladt ellenük az Úr tüze. *A Tabérá név hasonlóan hangzik, mint a héber „felgyulladni” ige 1Kor 10,6

A nép húst kíván

4 A közöttük levő gyülevész népség azonban telhetetlen volt, ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni?

5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát.

6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül. Zsolt 78,18 ; 106,14

7 A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez. 2Móz 16,4.14-15

8 A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalommal megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek.

9 Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor hullott rá a manna is.

10 Mózes meghallotta, hogy a nép siránkozik, egyik nemzetség éppúgy, mint a másik, mindenki a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az Úr haragja, és Mózes is rossznak látta ezt.

11 Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját?

12 Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? 5Móz 1,31 ; Ézs 40,11 ; 46,3 ; Jn 1,29

13 Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! Mt 15,33 ; Mk 8,4 ; Jn 6,5

14 Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem.

15 Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! 2Móz 32,32 ; 1Kir 19,4

A hetven prófétáló vén

16 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd. 2Móz 18,13-27 ; 24,1.9-11 ; Tit 1,5-9

17 Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül. 1Móz 11,5 ; 18,21 ; 2Móz 19,20 ; 2Kir 2,9.15 ; Róm 8,9.11.14

18 A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek.

19 Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig,

20 hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? Zsolt 78,29-31 ; 106,15

21 Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?!

22 Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik?

23 De az Úr ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az Úr ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam, vagy sem. Ézs 50,2 ; 59,1 ; Mt 19,26

24 Mózes kiment, és elbeszélte a népnek az Úr szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket.

25 Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesen nyugodott, és kiárasztotta a hetven vénre. Amikor a lélek leszállt rájuk, akkor prófétáltak, de máskor nem.

26 Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rájuk is kiáradt a lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, bár nem mentek ki a sátorhoz. Ők a táborban kezdtek prófétálni.

27 Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban.

28 Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! Mk 9,38-39 ; Lk 9,49-50

29 De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr! Jóel 3,1 ; 1Kor 14,5

30 Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt.

A fürjek

31 Akkor az Úr szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort magával, és leszórta őket a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén. 2Móz 16,13

32 Akkor nekiállt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és szétterítették azokat a tábor körül.

33 De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az Úr haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az Úr. 4Móz 11,20 ; 1Kor 10,6

34 Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet. *Kibrót-Taavá jelentése: „a kívánság sírjai”

35 Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, majd Hacérótban tartózkodott.