MÁRK EVANGÉLIUMA

10. fejezetKérdés a házassági elválásról

1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.

2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania?

3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes?

4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. 5Móz 24,1

5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot,

6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. 1Móz 1,27

7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 1Móz 2,24 ; 1Kor 6,16

8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.

9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!

10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről.

11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; 1Kor 7,10-11

12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.

Jézus megáldja a gyermekeket

13 Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.

14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.

15 Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.

16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

A gazdag ifjú

17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

18 Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

19 Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 2Móz 20,12-16 ; 3Móz 19,13

20 Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

21 Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!

22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! Péld 11,28 ; Zsolt 62,11 ; 1Tim 6,17

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! *milyen nehéz: Egyes kéziratok hozzáteszik: azoknak, akik vagyonban bíznak

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

26 Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. Jób 42,2

A tanítványok jutalma

28 Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

29 Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,

30 az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.

31 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról

32 Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog:

33 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak,

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad.

Zebedeus fiainak kérése

35 Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.

36 Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?

37 Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

38 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?

39 Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, ApCsel 12,2 ; Jel 1,9

40 de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.

41 Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra.

42 De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük.

43 De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok;

44 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!

45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ézs 53,10-12

A vak Bartimeus meggyógyítása

46 Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett.

47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!

48 Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!

49 Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged!

50 Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.

51 Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak.

52 Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.