LUKÁCS EVANGÉLIUMA

20. fejezetKérdés Jézus hatalmáról

1 Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,

2 és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?

3 Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem:

4 Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől?

5 Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki?

6 Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.

7 Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való.

8 Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.

A gonosz szőlőmunkások

9 Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. Ézs 5,1-5

10 És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 2Krón 36,15-16

11 Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza.

12 Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.

13 Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.

14 De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!

15 És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura?

16 Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg!

17 Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? Zsolt 118,22

18 Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. Ézs 8,14-15 ; Dán 2,34.44

19 Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

Az adópénz

20 Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak.

21 Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. 3Móz 19,15

22 Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?

23 Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:

24 Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré.

25 Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Róm 13,7

26 Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.

Kérdés a feltámadásról

27 Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle:

28 Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 5Móz 25,5-6 ; 1Móz 38,8

29 Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül.

30 Ekkor a második vette el az asszonyt,

31 aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket.

32 Végül meghalt az asszony is.

33 Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt?

34 Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek,

35 de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek.

36 Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. 1Jn 3,1-2

37 Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. 2Móz 3,2.6

38 Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.

39 Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad.

40 És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.

Krisztus Dávidnak Fia és Ura

41 Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?

42 Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, Zsolt 110,1

43 amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.”

44 Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?

Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága

45 Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz:

46 Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn,

47 akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.