JÓB KÖNYVE

41. fejezet41. fejezet

1 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látványától is összeroskad.

2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene?

3 Ki szállhat szembe vele úgy, hogy sértetlenül hagyná? Minden az övé az ég alatt. Róm 11,35

4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja.

5 Ki tudná lehúzni a bőrét, ki merne benyúlni két fogsora közé?

6 Szájának kapuját ki merné kitárni? Fogai között a rémület lakik.

7 Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva.

8 Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy még a szél sem férkőzhet közéjük.

9 Egymáshoz tapadnak, egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul.

10 Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, akár a hajnalpír.

11 Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak.

12 Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből.

13 Lehelete lángra lobbantja a faszenet, szája lángokat lövell.

14 Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle.

15 Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.

16 Szíve olyan kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő.

17 Ha fölemelkedik, megriadnak még a hősök is, ijedtükben fejüket vesztik.

18 Ha el is találja a kard, nem árt neki, sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl.

19 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát.

20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.

21 Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán.

22 Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.

23 Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.

24 Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz.

25 Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen.

26 Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.