JÓB KÖNYVE

17. fejezetJób barátai rosszindulatúak

1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!

2 Bizony, gúnyolódásban van csak részem, gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem.

3 Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?

4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.

5 Mások előtt prédával dicsekszik, miközben elsorvadnak fiai:

6 így tett példázattá az emberek előtt; olyan lettem, mint akit arcul köptek.

7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.

8 Elszörnyednek ezen a becsületesek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.

10 De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

Jób készül a halálra

11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,

15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.