MÓZES ELSŐ KÖNYVE

35. fejezet

Jákób Bételben

1 Isten ezt mondta Jákóbnak: Indulj, menj föl Bételbe, és telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől! 1Móz 28,12-13

2 Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát! Józs 24,23.26

3 Induljunk, menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam.

4 Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind meg a fülbevalóikat is, Jákób pedig elásta azokat a sikemi cserfa alá.

5 Majd elindultak. Isten pedig rettegéssel töltötte el a környező városokat, úgyhogy nem vették üldözőbe Jákób fiait.

6 Így érkezett meg Jákób Lúzba, azaz Bételbe, amely Kánaán földjén van, az egész néppel együtt, amely vele volt. 1Móz 28,19

7 Oltárt épített ott, és elnevezte azt a helyet Él-Bételnek, mert ott jelentette ki magát neki az Isten, amikor bátyja elől menekült.

8 Ott halt meg Debóra, Rebeka dajkája. Bétel mellett temették el egy tölgyfa alá, amelyet Siratás Tölgyének neveztek el.

9 Isten újból megjelent Jákóbnak, miután visszatért Paddan-Arámból, és megáldotta őt.

10 Ezt mondta neki Isten: Jákób a te neved. De nem neveznek többé Jákóbnak, hanem Izráel lesz a neved. Így nevezte el Izráelnek. 1Móz 32,29

11 Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a Mindenható Isten! Szaporodjál és sokasodjál! Nép származik tőled, sőt népek sokasága, és királyok sarjadnak ágyékodból. 1Móz 17,1; 28,3-4

12 Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, utánad pedig utódaidnak adom azt a földet.

13 Azután eltávozott tőle Isten, arról a helyről, ahol beszélt vele.

14 Jákób pedig szent oszlopot állított azon a helyen, ahol beszélt vele; kőoszlopot, és italáldozatot mutatott be rajta, és olajat öntött rá. 1Móz 28,18-19

15 Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele.

Ráhel halála

16 Azután elindultak Bételből. Már csak rövid út választotta el őket Efrátától, amikor Ráhel szülni kezdett. A szülés azonban nehéz volt.

17 A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett!

18 Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte el.

19 Így halt meg Ráhel, és eltemették az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton. 1Móz 48,7; 1Sám 10,2

20 Sírja fölé Jákób emlékoszlopot állított. Ráhel sírjának az emlékoszlopa ez még ma is.

21 Azután továbbment Izráel, és Migdal-Éderen túl vert sátrat.

22 Amikor Izráel már azon a földön lakott, elment Rúben, és Bilhával, apja másodfeleségével hált, de Izráel tudomást szerzett erről.Jákóbnak tizenkét fia volt. 1Móz 49,4

23 Lea fia volt Rúben, Jákób elsőszülötte, meg Simeon, Lévi és Júda, Issakár és Zebulon. 1Móz 29,31-30,24; 2Móz 1,2-5

24 Ráhel fia volt József és Benjámin.

25 Bilhának, Ráhel szolgálóleányának a fia volt Dán és Naftáli.

26 Zilpának, Lea szolgálóleányának a fia volt Gád és Ásér. Ezek voltak Jákób fiai, akik Paddan-Arámban születtek.

27 Jákób végül eljutott apjához, Izsákhoz Mamréba, Kirjat-Arbába, azaz Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként lakott. 1Móz 13,18; Józs 14,15

28 Izsák életkora száznyolcvan esztendő volt.

29 Akkor elhunyt Izsák, meghalt öregen, betelve az élettel, és elődei mellé került. Fiai, Ézsau és Jákób temették el. 1Móz 25,8-9; 49,31

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában