EZSDRÁS KÖNYVE

10. fejezetA hazatérteket gyűlésbe hívják

1 Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.

2 Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehíél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van még remény Izráel számára!

3 Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket uramnak és azoknak a határozata szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.

4 Kelj föl, mert ez a te dolgod, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!

5 Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy az elhangzottak szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.

6 Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jóhánánnak, Eljásíb fiának a kamrájába. Bement oda, de nem evett és nem ivott semmit, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.

7 Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazok között, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.

8 Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, annak a jószágát a vezetők és a vének határozata értelmében ki kell irtani, őt magát pedig ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből.

9 Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy meg a zuhogó eső miatt.

Az idegen asszonyok elbocsátása

10 Akkor előállt Ezsdrás pap, és ezt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül, és így szaporítottátok Izráel vétkét. 5Móz 7,3

11 Valljátok meg ezt őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól!

12 Erre az egész gyülekezet hangosan ezt válaszolta: Igen! A te beszéded szerint kell tennünk!

13 De nagy ez a nép, és esős időszak van, ezért nem álldogálhatunk a szabadban. Nem is egy-két napi munka ez, hiszen sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban.

14 Képviseljék a vezetők az egész gyülekezetet! Városainkból pedig mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül, jöjjenek ide egy-egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt az adott város vénei és bírái egészen addig, amíg el nem fordították rólunk Istenünk izzó haragját, amely e dolog miatt támadt!

15 Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia álltak ennek ellene, és Mesullám meg a lévita Sabbetaj támogatták őket.

16 A fogságból hazatértek azonban így jártak el. Kiválasztották Ezsdrás papot meg egyes férfiakat, családonként a családfőket, mindnyájukat név szerint. Ezek a tizedik hónap első napján összegyűltek, hogy megvizsgálják az ügyet.

17 Az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett feleségül.

18 A papok között is akadtak olyanok, akik idegen asszonyt vettek el: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek a fiai közül Maaszéjá, Elíézer, Járíb és Gedaljá.

19 Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket. A vétkük miatt hozott jóvátételi áldozat egy kos volt. 2Krón 30,8

20 Immér fiai közül Hanání és Zebadjá,

21 Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehíél és Uzzijjá,

22 Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.

23 A léviták közül Józábád, Simí és Kélájá, azaz Kelítá, továbbá Petahjá, Jehúdá és Elíézer.

24 Az énekesek közül Eljásíb. A kapuőrök közül Sallúm, Telem és Úrí.

25 Izráelből: Parós fiai közül Ramjá, Jizzijjá, Malkijjá, Mijjámín, Eleázár, Malkijjá és Benájá.

26 Élám fiai közül Mattanjá, Zekarjá, Jehíél, Abdí, Jerémót és Élijjá.

27 Zattú fiai közül Eljóénaj, Eljásíb, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.

28 Bébaj fiai közül Jóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.

29 Bání fiai közül Mesullám, Mallúk és Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.

30 Pahat-Móáb fiai közül Adná és Kelál, Benájá, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.

31 Hárim fiai közül Elíézer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon,

32 Benjámin, Mallúk és Semarjá.

33 Hásum fiai közül Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elífelet, Jerémaj, Manassé és Simí.

34 Bání fiai közül Maadaj, Amrám és Úél,

35 Benájá, Bédejá és Keluhú,

36 Vanjá, Merémót és Eljásíb,

37 Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj,

38 Bání, Binnúj és Simí,

39 Selemjá, Nátán és Adájá,

40 Maknadbaj, Sásaj és Sáraj,

41 Azarél, Selemjá és Semarjá,

42 Sallúm, Amarjá és Jószéf.

43 Nebó fiai közül Jeíél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóél és Benájá.

44 Mindezek idegen nőket vettek feleségül. Voltak közöttük olyan asszonyok, akiknek már fiaik is voltak.