MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE

10. fejezetÚj törvénytáblák. Áron halála

1 Abban az időben ezt mondta nekem az Úr: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jöjj fel hozzám a hegyre! Készíts egy faládát is! 2Móz 34,1-4.28

2 Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába!

3 Készítettem tehát egy ládát akáciafából, és faragtam két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, azután fölmentem a hegyre, kezemben a két kőtáblával. 2Móz 25,10.16 ; 1Kir 8,9 ; Zsid 9,4

4 Ő pedig felírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét, amelyet el is mondott nektek az Úr a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az Úr.

5 Én megfordultam, és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.

6 Izráel fiai azután elindultak a Bené-Jaakán forrásaitól Mószér felé. Ott halt meg Áron, és ott temették el. Helyette a fia, Eleázár lett a pap. 4Móz 20,28 ; 33,38

7 Onnan Gudgódba indultak, Gudgódból pedig Jotbátába, a folyóvizek földjére.

8 Abban az időben választotta külön az Úr Lévi törzsét, hogy hordozzák az Úr szövetségládáját, hogy az Úr színe előtt álljanak az ő szolgálatára, és hogy áldást mondjanak az ő nevével. Így van ez ma is. 4Móz 3,5-8 ; 6,23-27

9 Ezért nem kapott Lévi birtokrészt és örökséget a testvéreivel együtt. Az Úr az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az Úr. 4Móz 18,20 ; Ez 44,28

10 Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és negyven éjjel. Ezúttal is meghallgatott engem az Úr, és nem akart már elpusztítani téged.

11 Majd ezt mondta nekem az Úr: Menj, és indulj útnak a nép élén, hogy bemehessenek és birtokba vehessék azt a földet, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom.

Intés hálás engedelmességre

12 Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, 5Móz 6,5 ; Mik 6,8 ; Lk 10,27

13 s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!

14 Íme, az Úré, a te Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van.

15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

16 Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé keménynyakúak! 5Móz 30,6 ; Jer 4,4

17 Mert Istenetek, az Úr istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni, 2Krón 19,7 ; ApCsel 10,34 ; Róm 2,11

18 aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. Zsolt 68,6 ; 146,7-9

19 Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban! 2Móz 22,20 ; 3Móz 19,34

20 Az Urat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! 5Móz 6,13 ; Mt 4,10

21 Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmetes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.

22 Atyáid hetvenen voltak, amikor Egyiptomba mentek, most pedig úgy megszaporított téged Istened, az Úr, mint égen a csillag. 1Móz 46,27 ; ApCsel 7,14 ; Zsid 11,12