AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI

26. fejezetPál beszéde Agrippa előtt

1 Agrippa erre így szólt Pálhoz: Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott:

2 Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem,

3 mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel.

4 Életemet, amely kezdettől fogva népem között és Jeruzsálemben folyt, ifjúságomtól fogva ismerik a zsidók mindnyájan.

5 Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem mint farizeus.

6 Most is amiatt a reménység miatt állok itt vád alatt, amelyet atyáinknak ígért Isten. ApCsel 23,6

7 Ennek a teljesülését reméli tizenkét törzsünk is, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek. Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, Agrippa király.

8 Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?

9 Egykor magam is úgy gondoltam, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen.

10 Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig halálra ítélték őket, én is ellenük szavaztam.

11 A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket.

12 Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkuszba.

13 Déltájban az úton láttam, ó, király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat.

14 Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.

15 Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

16 De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.

17 Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Jer 1,5-8 ; Ézs 42,7.16

18 Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. 5Móz 33,3-4

19 Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, Gal 1,16

20 hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan.

21 Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni.

22 De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:

23 a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni népének és a pogányoknak.

24 Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.

25 Pál azonban így válaszolt: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Jn 18,37-38

26 Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Ézs 45,19

27 Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.

28 Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!

29 Pál pedig így válaszolt: Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.

30 Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők.

31 Távozóban így beszélgettek egymás között: Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember. ApCsel 23,29

32 Agrippa pedig ezt mondta Fesztusznak: Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.