PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

13. fejezetPál érkezéséig rendeződjék a gyülekezet

1 Most harmadszor megyek hozzátok: „Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!” 5Móz 17,6 ; 19,15 ; Mt 18,16 ; 1Tim 5,19

2 Előre megmondtam, most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is azoknak, akik előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha még egyszer elmegyek, nem leszek kíméletes;

3 minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.

4 Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek.

5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.

6 De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk.

7 Imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak.

8 Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.

9 Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk is azért, hogy ti tökéletesek legyetek.

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.

Befejezés, üdvözlés, áldás

11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. *örüljetek: Az eredeti szó a szokásos üdvözlést is jelentheti: üdvözöllek titeket Fil 3,1

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!