A KRÓNIKÁK MÁSODIK KÖNYVE

20. fejezetAz Úr megszabadítja Jósáfátot a móábiaktól és az ammóniaktól

1 Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak a meúniak egy részével együtt.

2 Amikor megérkeztek, és jelentették Jósáfátnak, hogy a tenger túlsó széléről nagy sokaság jön ellene Edóm felől, és már Hacecón-Támárban, azaz Én-Gedíben vannak,

3 megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában. 2Krón 15,12

4 Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék.

5 Jósáfát pedig kiállt Júda és Jeruzsálem egész gyülekezete elé az Úr házánál, az új udvar előtt,

6 és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy az Isten az égben, és te uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. 1Krón 29,12

7 Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől, és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak. 1Móz 12,7 ; Ézs 41,8

8 És itt laktak, itt építettek neved tiszteletére szentélyt, és ezt mondták:

9 Ha majd veszedelem, fegyver, ítélet, dögvész vagy éhínség tör ránk, megállunk ez előtt a templom előtt és te előtted, mert a te neved ebben a templomban van; és ha segítségért kiáltunk hozzád nyomorúságunkban, hallgass meg, és szabadíts meg minket! 2Krón 6,28-30

10 De látod, az ammóniak és móábiak, a Széír-hegység lakói, akik között nem engedted átvonulni az izráelieket, amikor Egyiptomból jöttek, és így kikerülték, és nem pusztították el őket, 5Móz 2,4-5.9.19

11 ezek most azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk támadnak, és el akarnak űzni a birtokodról, amit nekünk adtál.

12 Istenünk, büntesd meg őket! Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk! Zsolt 121

13 Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt kicsiny gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt.

14 Akkor kiáradt az Úr lelke a gyülekezet jelenlétében Jahazíélre, aki Zekarjá fia, az Benájá fia, az Jeíél fia, az Mattanjá fia, Ászáf fiai közül való lévita volt, 2Krón 15,1

15 és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené! 2Móz 14,13-14

16 Holnap induljatok ellenük! Ők a Cíc-hágón vonulnak majd föl, és a völgy végénél, a Jerúél-puszta előtt találkoztok velük.

17 Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!

18 Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat.

19 A keháti és kórahi léviták pedig fölálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét.

20 Kora reggel fölkeltek és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kivonultak, előállt Jósáfát, és ezt mondta: Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok! Ézs 7,9

21 Miután tanácskozott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete! 1Krón 16,34 ; Zsolt 136 ; Józs 6

22 Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegység lakói között, és ezért vereséget szenvedtek. Bír 7,22 ; 1Sám 14,20

23 Az ammóniak és a móábiak a Széír-hegység lakóira támadtak, hogy kiirtsák és elpusztítsák őket. Amikor végeztek Széír lakóival, egymás pusztulását segítették elő.

24 Mire a júdaiak a pusztai őrhelyhez érkeztek, és a sokaság felé fordultak, már csak az elesettek holttesteit látták ott a földön; nem menekült meg senki sem.

25 Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Tömegével találtak náluk fölszerelést, ruhákat és értéktárgyakat. Annyi zsákmányt szereztek, hogy el sem bírták. Három napig szedték össze a zsákmányt, olyan sok volt.

26 A negyedik napon összegyülekeztek a Beráká-völgyben, hogy ott áldják az Urat. Ezért hívják azt a helyet Beráká-völgynek még ma is. *A Beráká név jelentése: „áldás”

27 Azután Jósáfát vezetésével visszatért valamennyi júdai és jeruzsálemi. Örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, mert örömöt szerzett nekik az Úr: megszabadította őket ellenségeiktől.

28 Lantokkal, citerákkal és harsonákkal vonultak be Jeruzsálembe az Úr házához.

29 Az Istentől való rettegés fogta el valamennyi ország királyságát, amikor meghallották, hogy az Úr harcolt Izráel ellenségei ellen.

30 Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől. 2Krón 15,15

Jósáfát halála

31 Így uralkodott Jósáfát Júdában. Harmincöt éves volt, amikor király lett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Azúbá volt, Silhí leánya.

32 Apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr.

33 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, mert a nép nem ragaszkodott szívből ősei Istenéhez.

34 Jósáfát egyéb dolgai elejétől a végéig meg vannak írva Jéhúnak, Hanání fiának történeteiben, amelyeket fölvettek az Izráel királyairól szóló könyvbe.

35 Azután társult Jósáfát, Júda királya Ahazjával, Izráel királyával, aki bűnös dolgokat vitt véghez. 1Kir 22,52-54

36 Azért társult vele, hogy hajókat építsenek, amelyeknek Tarsísba kellett volna menniük. A hajókat Ecjón-Geberben építették.

37 Elíézer azonban, a márésái Dódaváhú fia így prófétált Jósáfát ellen: Mivel társultál Ahazjával, összezúzza művedet az Úr! Össze is törtek a hajók, és nem tudtak eljutni Tarsísba.