A KRÓNIKÁK ELSŐ KÖNYVE

17. fejezetDávid templomot akar építeni

1 Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Úr szövetségládája pedig sátorlapok alatt. 1Krón 14,1 ; 15,1

2 Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten!

3 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz:

4 Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az Úr: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam,

5 hiszen attól fogva, hogy fölhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem.

6 Amíg együtt vándoroltam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?

Az Úr ígérete Dávidnak és házának

7 Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.

8 Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.

9 Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben,

10 attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy az Úr akarja a te házadat építeni.

11 Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát.

12 Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. 1Krón 22,10 ; 28,6-7

13 Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, 2Kor 6,18 ; Zsid 1,5

14 hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz.

15 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.

Dávid imádsága

16 Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, Istenem? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? 1Móz 32,11

17 Sőt még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és megmutattad nekem azt az embert, akit még nálam is magasabb méltóságra emelsz majd, Uram, Istenem!

18 Mit is mondhatna még Dávid, ha ennyire megtisztelted szolgádat? Hiszen te ismered szolgádat!

19 Uram, a te szolgádért és a te szándékod szerint vitted véghez mindezt a hatalmas dolgot, hogy megismertesd e hatalmas dolgokat.

20 Uram, senki nincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk.

21 Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmetes tettekkel, mint ahogyan te nemzeteket űztél ki néped elől, amelyet kiváltottál Egyiptomból?

22 Így tetted népedet, Izráelt a magad népévé örökre, te pedig, Uram, az Istenük lettél.

23 Most azért, Uram, maradjon meg örökre az az ígéret, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted!

24 Akkor megmarad és nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek Ura Izráel Istene, ő az Istene Izráelnek! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt.

25 Te, én Istenem, azt a kijelentést adtad szolgádnak, hogy megépíted házát. Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy így imádkozzék hozzád.

26 Valóban, Uram, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót.

27 Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen! Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!