1Sámuel

4. fejezet

A filiszteusok megverik Izráelt, és elveszik a frigyládát. Éli és fiai halála

1 És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a filiszteusok pedig tábort járának Áfekben. 1Sám 7,12

2 És csatarendbe állának a filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a filiszteusok által, és levágának a harcmezőn mintegy négyezer embert.

3 És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izráel vénei: Vajon miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből!

4 Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, aki ül a kerubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás. 2Móz 25,20-22

5 És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.

6 Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,

7 megfélemlének a filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! Mert nem történt ilyen soha azelőtt.

8 Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.

9 Legyetek bátrak, és legyetek férfiak, filiszteusok! Hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!

10 Megütközének azért a filiszteusok, és megveretett Izráel, és ki-ki az ő sátorába menekült. És a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harmincezer gyalog hullott el.

11 És az Isten ládája is elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.

12 Akkor elszalada a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére.

13 És ímé, mikor odaért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván, mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.

14 És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.

15 Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem is látott.

16 És monda az ember Élinek: Én a harcból jövök, én a harcból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?

17 Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.

18 És lőn, hogy midőn az Isten ládáját említé, hátraesék a székről a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert immár vén és nehéz ember vala. És ő negyven esztendeig ítélt Izráel felett.

19 És az ő menye, Fineásnak felesége, várandós vala. És amikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett, és az ő ipa* és férje meghalának, térdre esék és szüle, mert a fájdalmak meglepték.

20 És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél. De ő nem felelt és nem figyelt arra.

21 És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: „Oda van Izráel dicsősége”, mert elvétetett az Isten ládája és az ő ipa és az ő férje.

22 És monda ismét: Oda van Izráel dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában